12. rész

Sara

Fernando állapota aggasztó, de nem reménytelen. Talán még idejében sikerült beadnom neki a gyógyszereket, amik semlegesítik a másik hatását. Most már nincs mit tenni, mint folyamatosan ellenőrizni az állapotát, és várni, hogy magához térjen...
El sem mozdultam az ágya mellől, és nagyon mérges voltam magamra. Miattam került ilyen állapotba. Az én hülyeségem miatt. A hülye kis szerelmi ügyeim miatt passzoltam le a kórház leggyengébb orvosának. Hát ennyire profi orvos vagyok, gratulálhatok magamnak... Soha nem fogom megbocsátani magamnak, ha nem épül fel. És ha magához tér, akkor mit tegyek utána? Most már én fogom végigvinni a kezelését, az biztos. De tegyek úgy továbbra is, mintha nem éreznék semmit iránta, vagy.... Robert szerint én is bejövök neki. Élvezzük ki ezt a kis időt, amíg együtt lehetünk, és tárjam fel neki őszintén az érzelmeimet?
Jaj, miken gondolkozom már megint! Először meg kell várni, hogy egyáltalán magához térjen. Csak vártam, és vártam... Egész éjszaka ott maradtam mellette, majd másnap délelőtt is, és délután végre elkezdett ébredezni. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

Fernando

Elég sok dolgot nem értettem magam körül, mikor felébredtem. Elalvásom körülményeire tisztán emlékeztem; Dr. Li adott valami gyógyszert, aztán kiment, én pedig elaludtam... most pedig sokkal több gépre voltam rákötve, olyanokra, mint amik az intenzív osztályon voltak... És nem is a szobámban voltam. Körülnéztem. Ez tényleg az intenzív! Mi a fenéért vagyok itt? Olyan furcsán kábult is voltam, nem olyan érzés volt, mint egy sima alvásból való ébredés után. Sokkal fáradtabb és gyengébb voltam. Aztán megláttam Sarát.
- Fernando... - szólított meg halkan. - Hogy vagy?
- Fáradtan... de... miért vagyok itt megint? Az előbb még Dr. Li volt itt, és... vagy álmodtam az egészet? Nem is volt semmiféle Dr. Li? Még mindig itt vagyok az intenzíven és te vagy az orvosom?
- Nem 'még mindig', hanem már megint. Dr. Li tegnap óta már nem az orvosod...
- Tegnap óta? De hát ma reggel még...
- Az nem ma reggel volt. Tegnap reggel. Olyan gyógyszert adott, amire allergiás vagy, a gyógyszer miatt lettél álmos, elaludtál, majd kómába estél... - úgy láttam, hogy mindjárt elsírja magát.
- Igen, emlékszem a gyógyszerre. Mondtam neki, hogy szerintem ezt nem szabadna adnia nekem, de azt mondta, megnézte a kórlapot...
- Nézte a fenét! Az én hibám az egész... - itt már tényleg elkezdtek folyni a könnyek a szeméből. - Nem szabadott volna, hogy az ő kezéi közé kerülj... Jaj Fernando, sajnálom. - már sírt.
Megfogtam a kezét, és bátorítóan megszorítottam, majd mondogattam neki, hogy ne magát okolja, nem ő hibázott, és már minden rendben van... aztán végül feltettem neki a kérdést:
- Sara... mondd el őszintén, légyszíves: miért nem akartál látni eddig?