Fernando szempontjából
Négy napja tértem magamhoz, és a helyzet egyre rosszabb. Komolyan elegem van már ebből a nőből. Sarából. Most már Sarának hívom, mert megegyeztünk, hogy tegeződünk, elvégre huszonéves fiatalok vagyunk mindketten, és valószínűleg még hetekig ő fog kezelni... sajnos. Szerintem azt hiszi, hogy én nem érzem a fájdalmat, különben biztos nem tenne ki ilyen kínoknak. Azt mondja, hogy tornáztassam a karjaimat, lábaimat - arra nem jön rá, hogy ha ezek a testrészeim el vannak törve, akkor "kicsit" fájdalmas dolog ez? Azt mondja, javítanom kell a vérkeringést ezekben a tagjaimban, és nem szabad hagyni, hogy teljesen legyengüljenek, amíg csak fekszem, de szerintem ezt már élvezetből csinálja. Már ott tartok, hogy akárhányszor megjelenik az ajtóban, olyan érzésem lesz, mintha az ördög jött volna értem a pokolból. Pedig először angyalnak hittem... A baj az, hogy mostanában, mikor már nem igazán bírom a fájdalmat, vissza is szoktam neki szólni, és ez nem tetszik neki... mondjuk érthető, de mikor az embert kínozzák, nem az udvariasság az elsődleges szempontja. Azt viszont továbbra sem értem, miért simogatott azon az éjszakán, mikor azt hitte, alszom... először azt hittem, bejövök neki vagy ilyesmi, de azóta semmi erre utaló jel nem volt. Biztos csak megnézte, van-e lázam, vagy ilyesmi, nem kell hülyeségeket beleképzelni a dologba...
Az egyetlen dolog, ami felvidít, a látogatóim folyamatos érkezése. Most már nem csak a családom jöhet be, hanem a barátaim is, így mikor épp nincs nálam orvos, jó a hangulat a kórteremben, viccelődünk, beszélgetünk... Hálás vagyok nekik, hogy próbálják elterelni a figyelmemet a fájdalomról. A versenyzők közül Robert Kubica a legjobb barátom, őt megkértem, hogy egy laptopon mutassa meg a balesetemet. Sara és a családom azt mondták, ne nézzem meg, mert hátha rossz hatással lesz a látvány az idegrendszeremre, hiába mondtam nekik, hogy ez hülyeség, rengeteg balesetet láttam már. Szóval Robert volt olyan kedves, hogy titokban megmutatta. Hát, meg kell hagyni, szép kis baleset volt, talán a legnagyobb, amit valaha F1-ben láttam... viszont mivel magából a balesetből semmire nem emlékeztem, olyan volt, mintha valaki mással történt volna meg és kívülállóként nézném a videót, ezért nem is hagyott mély nyomokat a lelkivilágomban... Az viszont egyértelműen kiderült a videóból, hogy Lewis volt a hibás. Nagyon sportszerűtlenül akart bevágni elém, de nem jött össze neki, és helyette az autómba kanyarodott bele. Robert azt mondta, hogy az egész média Lewist támadja, ő azonban nem hajlandó bocsánatot kérni. Amúgy titkon reménykedtem benne, hogy Lewis is bejön meglátogatni, hiszen mégiscsak ő okozta a balesetet, és rajta kívül szinte az összes versenyző érdeklődött az állapotomról. Lewist viszont nem érdeklem, úgy látszik. Nem újdonság ez, csak mégis... jól esett volna.
Sara szempontjából
Valamit csinálnom kell, mert én tényleg belezúgtam. Ha továbbra is mellette töltöm napjaim nagy részét, nem fogom kibírni, hogy egyszer ne essek neki... Először csak álcázni próbáltam az érzelmeimet azzal, hogy az eddigieknél szigorúbb vagyok vele, de ez sem fog hosszútávon működni. Csak annyit érek el vele, hogy megutál, az ellenséges kapcsolat pedig nem jó orvos és beteg között...
Holnap megműtik újra a bal lábát, az van a legcsúnyábban eltörve. Ez a műtét alkalmat ad arra, hogy megvalósítsam a tervem... ugyanis kitaláltam, mi lenne a legjobb döntés mindkettőnk érdekében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése