3. rész

3 nappal később

Fernando szempontjából

Próbáltam kinyitni a szemem, de nem ment, ahogy résnyire nyitottam, a napfénytől erős fájdalom hasított a fejembe. Jólvan, akkor gondolkozzunk csukott szemmel. Vajon hol vagyok, és miért fáj mindenem? Nem csak a fejem, de szinte minden testrészem... Először arra gondoltam, hogy ez biztosan a másnaposság jele, és előző este leittam magam a sárga földig, de hát én nem szoktam inni. Csak egyszer részegedtem le, azon az estén, mikor Raquel otthagyott, és utána pont így éreztem magam. De most mi okom lett volna inni? Megerőltettem magam, és egy pillanatra megint kinyitottam a szemem. Egyből be is csuktam, de annyit sikerült megállapítanom, hogy nem otthon vagyok, nem volt ismerős a plafon. Akkor biztos egy szállodában. Tényleg, hát verseny volt tegnap! Én vezettem végig... de megnyertem? Nem emlékeztem. Hogy lehetek ilyen hülye, hogy még arra sem emlékszem, hogy nyertem-e? Nagyon nem értettem a dolgot.
Hangokat hallottam, valaki beszélt hozzám, de hogy mit, azt nem tudtam. Majd annyit sikerült felfognom, hogy női hang. Ismeretlen női hang. Most az tűnt a leghihetőbb verziónak, hogy részegen összeszedtem egy kurvát, lefeküdtem vele és most egy hotelszobában vagyunk. Fernando, mekkora barom voltál...
Egyre inkább kitisztult a fejem, és már nagyjából értettem, mit beszél a nő, bár a szememet még nem mertem újra kinyitni.
-Fernando! Fernando! Hall engem? Nyissa ki a szemét!
Miért magáz engem ez a nőszemély? Lefeküdtem vele, aztán most magázódik?! És miért olyan fontos neki, hogy felkeljek, nem látja, hogy még nem vagyok olyan állapotban?
Na mindegy, minden erőmet összeszedve megpróbáltam egy kicsit hosszabb időre kinyitni a szemem. Most már homályosan láttam is valamit a vakító napfényen kívül. Egy arc, fölémhajol. Egy női arc. Nem, nem is női, angyali! Csodálatos angyali arc. Ráadásul fehér ruhában van, minden fehér körülötte, akkor tényleg angyal. Bármennyire fájt a fejem, nem csuktam be a szemem, mert nézni akartam ezt az angyalt. Angyalok pedig a mennyországban vannak. Akkor meghaltam? Hát persze! Minden beugrott! A versenyen Lewis belém ütközött, és jött a betonfal... ezek szerint meghaltam a balesetben, és a mennyországban vagyok. De annak egy boldog, békét adó helynek kéne lennie, akkor miért fáj ennyire az egész testem?
Az ábrándozásomat az angyal ordibálása szakította félbe. Jobban mondva biztos csak hangosan beszélt, de nekem a hangos beszéd is ordibálásnak tűnt.
- Fernando! Tud beszélni? - miért magáz még mindig? Ilyen udvariaskodás a divat itt az égben?
- Aha. - válaszoltam, már ismét csukott szemmel. Nem túl értelmes válasz, de most többre nem tellett.
- Nagyszerű. Hogy érzi magát?
- Mint aki épp meghalt. De azt hittem az kevésbé fájdalmas... - suttogtam kábultan.
- Hát, pedig sajnos ki kell bírnia a fájdalmakat, ha már egyszer életben maradt.
- Élek? - kérdeztem meglepődve.
- Igen, miért, mit gondolt? - az angyal mosolygott. Így még lenyűgözőbb volt.
- Azt hittem a mennyországban vagyok, de örülök, hogy nem. Megnyugtató, hogy a földön is léteznek ilyen csodálatos lányok... - mondtam álmodozva, majd legyőzött a fáradtság, és ismét álomba merültem...