8. rész

Fernando szempontjából

Elkezdtem ébredezni az altatásból a műtét után.
- Fernando! Ébren van? - szólítgatott pár orvos. De ezek férfiak voltak. Visszamotyogtam nekik, hogy igen, ébren vagyok.
- Angolul beszéljen, kérem. - mondta egyikük. Tényleg, most látom, hogy ezek kínai orvosok, és angolul beszélnek hozzám. Hozzászoktam ahhoz, hogy spanyolul beszélünk Saraval. Ráadásul így, rögtön az altatás után nagyon meg kellett erőltetnem magamat, hogy pár szó eszembe jusson angolul, az agyam eléggé aludt még. Jöjjön már Sara, és segítsen ki!
Miután már elegendő mértékben felébredtem, visszavittek a szobámba. Vártam Sarát. Meg hogy a kínai orvosok menjenek már el innen. Egyszerre hárman is bent voltak a szobában, a lábamat nézegették, közben pedig élénken diskuráltak egymással - kínaiul. Megkérdeztem tőlük, jól sikerült-e a műtét, de ezek csak mosolyogtak, és kínaiul beszélgettek tovább. Nagyon jó. El akartam mondani Saranak, hogy érzem magam, hol fáj, meg akartam tőle kérdezni, pontosan mit csináltak a lábammal, és hogy ment a műtét - akármennyi fájdalmat okozott nekem, ő legalább mindig pontosan megmondta, mi a helyzet, bérmit kérdeztem, őszintén válaszolt rá és kertelés nélkül megmondta a rossz híreket is. Furcsának tartottam, hogy eddig szinte egész nap ott volt a szobában, és velem foglalkozott, most pedig nincs itt, mikor felébredek a műtét után - pedig még a műtő ajtajáig is elkísért! Biztos más dolga lett hirtelen, sürgős esethez hívthatták...
A három orvos közül kettő végre kiment, így abbahagyták a kínai nyelven zajló eszmecserét, ami már amúgy is kezdett idegesíteni. Az ottmaradó orvos mosolyogva odajött hozzám, majd vicces angolsággal közölte:
- Jó napot. Dr. Li vagyok, az új kezelőorvosa.
Új kezelőorvos? Mi van? Úgy ledöbbentem, hogy vissza sem köszöntem.
- Mi történt Saravál? Vagyis dr. Martinezzel? - már megijedtem, hogy valami baj érte, különben miért váltanák le?
- Úgy döntöttünk, hogy az ön gyógyulásának érdekében jobb, ha orvost váltunk, ő pedig új beteget kapott. - közölte dr. Li röviden.
Úgy éreztem, cserbenhagytak. Mi az, hogy jobb a gyógyulásom érdekében? Hiszen Sara már egy egész tervet kidolgozott, hogy melyik nap milyen módszerekkel akar közelebb vinni a gyógyuláshoz. És miért nem említette ezt ma reggel? Úgy vittek be a műtőbe, hogy még Sara kívánt sok szerencsét, és mire felébredek, már egy kínai férfi az új orvosom. Annyit sem érdemlek, hogy ezt előre megmondja nekem? Nem hiszem, hogy a műtét közben döntötték el, hogy más orvosra van szükségem.
Nagyon erős érzelmek dúltak bennem. Igaz, hogy magamban sokat szidtam Sarat, és ha a kínzásai közben megkérdezik, szeretnék-e új orvost, fájdalmaim közepette biztos igent mondtam volna. De most dühös voltam, csalódott, úgy éreztem, átvertek, de mindennél erősebb volt az az érzés, hogy.... hiányzik Sara...